Elősegítjük a közösség bevonásának folyamatát

Felületet biztosítunk a társadalmi döntések meghozatalához

Fejlesztjük az együttműködést

TE tudod, mire van szükség,
mi tudjuk, hogyan csináld!

 

KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL


teamwork (7).png
 

Közösségi tervezés

Mi az?
Az emberek bevonása egy adott projekt megoldásának folyamatába: a tervezésbe, döntésbe, megvalósításba, és az ellenőrzésbe egyaránt. Pl. köztér fejlesztés, mobilitás fejlesztés.

Miért jó?

Mert így már a legelején kiderül, mire van valóban szüksége az adott közösségnek. Mert így minél több jó ötlet beépülhet. Mert az érintettek a megvalósítás szakaszában is parterek lesznek. Mert növeli a fenntarthatóságot és a bizalmat.

Min fogunk dolgozni?
Tervezünk, egyszerűsítünk, kommunikálunk, workshopolunk, játszunk, meghallgatunk, követünk, újratervezünk és elősegítjük a döntést.


Közösségi szolgáltatás-, termékfejlesztés

Mi az?
Szolgáltatás vagy termék (pl.: idősek ellátása, települési kedvezmény kártya) kialakítás és fejlesztés, úgy hogy az a közösség igényeit és elvárásait felmérve és azokat figyelembe véve valósuljon meg.

Miért jó?

A közösségtől kapott ötletek, igények új oldalról mutathatják be már meglévő szolgáltatások hibáit, vagy új szolgáltatás kialakítása esetén valós igényeket fogalmaznak meg.

Min fogunk dolgozni?
Tervezünk, kérdezünk nonline és online, feldolgozzuk a kapott válaszokat, beépítjük a fejlesztésbe az igényeket.


Hálózatosodás és együttműködés fejlesztése

Mi az?
Olyan közös munkakörnyezet kialakítása, amely segíti az együttműködést, megosztást az egymás erősségeire alapuló munkát a közös célokért. (pl. turisztikai szolgáltatás csomag ajánlat kialakítása, )

Miért jó?

A hálózatos együttműködés akkor sikeres ha az adott célért együttműködő szereplők között hatékony kommunikáció és munkamegosztás, átlátható és gyors döntéshozatal valósul meg.

Min fogunk dolgozni?
Megismerjük egymást, kialakítjuk a szolgáltatási folyamatot, kommunikációs és döntési tervet készítünk, csatornát (digitális eszközök)  rendelünk hozzá, lefektetjük a működési szabályokat, tesztelünk, nyomon követünk.

Kapcsolatépítés, egymástól való tanulás elősegítése egyenrangú felektől (peer-to-peer)

Mi az?
Egymással egyenrangú azonos helyzetű (pl.: önkormányzatok) szerelők közötti tanulás, tapasztalatcsere, információ megosztás vagy jó gyakorlat átvétele.

Miért jó?

Hasonló helyzetű, tapasztalt szereplő gyakorlatát könnyebb átvenni, és hasonlótól könnyebb tanulni.

Min fogunk dolgozni?
Felmérjük az igényeket, témákat, ismereteket, egyszerűsítünk, bemutatunk, megosztunk, átadunk, tanulmányozunk, kritizálunk.

Közösségi részvétel és döntéshozatal

Mi az?
Egy olyan szabályozott és átlátható projektfolyamat, amelynek több részébe bevonjuk a közösséget és egy adot pontján a döntési hatáskört is átadjuk.

Miért jó?

A közösségi részvétellel a projekt elejétől a végéig megteremtjük a lehetőséget a közösségi tudás és igények megjelenésére a projektben. Növeli a közösség felelősségérzetét és bizalmát.

Min fogunk dolgozni?
Megtervezzük a projekt folyamatot a közösségi igények, döntési és hatásköröket lefektetjük, projekt specifikus közérthető és átlátható kommunikációt folytatunk a projekt teljes ideje alatt,a közösség és a projekt egyéb szereplői (pl. szakértők, önkormányzat) közötti munkamegosztást elősegítjük.

Ha úgy próbálod megértetni magadat másokkal, hogy közben nem érdekel, mit akarnak mondani ők, akkor neked jobb, ha elfelejted az egészet.
— Saul Alinsky
 
Az összejövetel egy kezdet. Az összetartás egy előrehaladás. Az együttműködés a siker.
— Henry Ford
 
Mindig lehetséges válaszokban gondolkodjunk, és ne csupán helyes válaszokban.
— David J. Smith
 
Aki hiteles akar maradni, keresse a tartós párbeszédet.
— Heinz M. Goldmann
 
Nagy dolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a többiekben.
— Tatiosz
 

SZERVEZETFEJLESZTÉS


chat (2).png
 

Külső és belső kommunikáció fejlesztése

Mi az?
A kommunikációd beindítása a közönséged és közösséged felé egyaránt.

Mit tegyek?
Válj ismertté, legyél érthető és hiteles.

Min fogunk dolgozni?
Kommunikációs terv, kutatás, jelenlét, kapcsolattartás (CRM), hálózati tagság, kampányok, belső kommunikáció, csatornák, mérés.

Egyetlen dolog rosszabb annál, ha beszélnek valakiről, mégpedig az, ha nem beszélnek róla.
— Oscar Wilde

money.png
 

Forrásszervezés

Mi az?
A szervezeted forrásai lehetnek: szponzorok, pályázatok, magánadományok, tagdíjak.
A forrásszervezés és forrásszerzés az, amikor tudatosan kérsz.

Mit tegyek?
Tervezd meg és használd ki az összes lehetőséget!

Min fogunk dolgozni?
Forrásszervezési térkép, stratégia, akcióterv, kampányok, adományszervezés, események és kommunikációs anyagok.

A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.
— Darrell Royal

bulb.png
 

újragondolt vezetés

Mi az?
Milyen a jó vezető a 21. században? Vezetői készségek, eszközök, célok.

Mit tegyek?
Készülj fel, tervezd meg, vond be és merj fejlődni!

Min fogunk dolgozni?
Tervezés, gazdálkodás, munkaszervezés, több lábon állás, hatásmérés, eredményesség, állásfoglalás, bevonás, átláthatóság.vezetői készségek fejlesztése

Az emberi élet bombabiztos törvénye: ahhoz, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a dolgokat használni és az embereket szeretni, nem pedig a dolgokat szeretni és az embereket használni.
— Jhon Powell

sprout.png
 

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLalás

Mi az?
Olyan feladatok elvégzése társadalmi célú kezdeményezésekkel partnerségben, amely a köz javát szolgálja.

Mit tegyek?
Vedd fel velünk a kapcsolatot és közösen kialakítjuk a cégednek legmegfelelőbb CSR kampányt!

Min fogunk dolgozni?
Társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kampány(ok) tervezése, végrehajtása, kapcsolatépítés, sajtózás.

Sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát.
— Mandinka szólásmondás

statistics.png
 

szolgáltatásfejlesztés

Mi az?
Társadalmi célú feladataid szolgáltatássá alakítása.

Mit tegyek?
Add el, amiben erős vagy, szolgáltass és fejlessz!

Min fogunk dolgozni?
Meglévő szolgáltatások felmérése, piackutatás, portfólió, szolgáltatási csomagok, sales anyagok, marketing anyagok készítése, közfeladat átvállalás.

Táncolni kell, Uram. A zene majd csak megjön valahonnan.
— Nikosz Kazantzakisz
 

FENNTARTHATÓSÁGOT SZEMLÉLETVÁLTÁSSAL


tree.png
 

FENNTARTHATÓSÁGOT SZEMLÉLETVÁLTÁSsal

Mi az?
Olyan motivációs eszköztár, amivel egyszerre fejlesztheted a célcsoportod tudását, egyúttal cselekvésre ösztönözheted őket, hogy valódi változást érjenek el a környezeti problémák megoldása terén.

Mit tegyek?
Éghajlatváltozás, hulladékproblémák, környezetbarát fogyasztás? Ha a jelent kellemesebbé, a jövődet biztonságosabbá akarod tenni, a fenntarthatósággal foglalkoznod kell.

Min fogunk dolgozni?
Szakemberek bevonásával megkeressük és kidolgozzuk azokat a kreatív módokat, eszközöket, amelyekkel a leghatékonyabban adható át a tudás, ami cselekvésre ösztönöz. Élményalapú oktatás, verseny, aktív részvétel, egyéni vagy közösségi fejlesztés.

A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.
— Albert Einstein